… avagy hogyan lesz egy viszonylag kis méretű órából nagy?
Az olasz óragyártásról legtöbbeknek a Panerai és újabban a Venezianico jut eszébe. Holott az itáliai gyökerű Panerai már elég régen svájci, ahogy az ős-Paneraiból leágazott Anonimo is, a Venezianico pedig mikromárka, amelyik valóban nagyon olasz, pontosabban nagyon velencei, de egyelőre nem sorolható a volumen gyártók közé. Valójában a minőség mellett mennyiséget is előállító olaszországi óragyár az Elba szigetén működő Locman. Nálunk kevéssé vagy egyáltalán nem ismert, holott a világon először mutatott be karbonszálas tokot, és olyan befektetők szavaztak bizalmat számára, mint a Telekom Italia és az Hublot-t alapító Carlo Crocco. Amúgy meg a Ducati motorkerékpár-gyár hivatalos partnere (legújabb Ducati-szériájáról itt írtam), órái kormányszintű repiajándékokként keringenek a nemzetközi diplomáciában, és a sztárvilág is felfedezte a márkát, többek között Elton John, Jennifer Lopez, Nicole Kidman és Sharon Stone csuklóján láthatjuk a cég referenciáit.
Mint a Roamer, a Seiko vagy a Tissot, ez a gyár is igyekszik lefedni a piac teljes vertikumát. A „széles választék“ erőltetése bevett portfólió-építési stratégia, bár akad ellenpélda is: az Audemars Piguet egy domináns meg három és fél mellékszériával tagja a helvét „szentháromságnak“. Mindemellett a Locman igyekszik különbözni, keresi a saját arculatát, amit egyelőre az ismert számlapi képek megvariálásában és a tok, nevezetesen a tokfülek méretének/formájának/arányainak megváltoztatásában vél megtalálni. Jelen cikk tárgya egy visszafogottabb, sőt elegánsnak szánt darab, az Elba ógörög nevét viselő Aethalia, amelyen egyszerre fedezhetjük fel a cég klasszikus dizájn iránti vonzódását és attól távolodó útkeresését.
Első blikkre az Aethalia egy aranyból vagy titánból készült elegáns öltönyóra. A számlap maga az olaszos elegancia: ízlés és kifinomultság némi mediterrán hányavetiséggel – épp, mint a mellközépig kigombolt fehér inggel és mezítlábra húzott, fényesre suvickolt barna mokaszinnal viselt Dolce & Gabbana öltöny. A számlap elefántcsont színe az egyik legjobb árnyalat, amit egy aranytok kívánhat magának, és a titán is jól érzi magát a társaságában. Az apró szemcsés, matt környezettől élesen elkülönülő középrész kézzel gilosált „Clous de Paris“ mintájának mozgásra változó árnyjátéka magához vonzza a tekintetet, a körgyűrű megemelt platójának kontrasztos sínpár mintája pedig az art deco fegyelmezettségével zárja a képet. Gyönyörködünk egy darabig, ám egyszer csak feltűnik, hogy az órajelölők talán egy árnyalattal nagyobbak a kelleténél, a mutatók meg biztosan azok, mert bármilyen mesterien kidolgozottak is, alakjuk és méretük alapján inkább egy búváróra számlapjára kívánkoznának. Voltaképpen a hatalmas OISA logó is idegenül hat, de amikor rájövünk, hogy a szerkezettel függ össze, elfogadjuk, meg aztán a diszkrét csíkban megjelenő olasz nemzeti színek jól mutatnak rajta ott alul. Újra elmélázunk a látványon, mert hát a néhány furcsa mozzanat ellenére valahogy mégis csak nagyon szép ez az egész. És akkor felfigyelünk a tokfülekre.
Ha úgy tudod, hogy a Tag Heuer alkalmaz viszonylag hosszú tokfüleket, akkor jól tudod, mert viszonylag hosszúakat valóban a Tag Heuer-nél láthatsz. A Locman Aethalia tokfülei ugyanis nem viszonylag, hanem nagyon hosszúak. Feltűnően. Annyira, hogy emögött valami koncepciónak kell lennie. Létezik is: „A meghosszabbított fülek fokozzák a design egyediségét, és hozzájárulnak az óra optimális súlyához és illeszkedéséhez“ – így a cég. Az egyediséget kipipálhatjuk, a másik kettőn azonban akad gondolkodni való. Az arany esetében érthető a szándék: nagyobb súly, azaz több arany = drágább óra. Azonban a titánból gyártott tok vonzereje könnyűségében rejlik, éppen hogy elvesz a használati értékéből, ha nehezebbre készítik. Kétségeim vannak az optimális illeszkedéssel kapcsolatban is. Ha a hosszabb tokfül jobb illeszkedést biztosítana, az lenne az iparági sztenderd. Mivel az Aethalián a szíjat rögzítő stift a tokfül közepe táján helyezkedik el, azaz pontosan ott, ahol a normál méretű tokfülek általában véget érnek, inkább az a valószínű, hogy már átlagos csuklóméret esetén is eláll a tokfül vége.
Persze mindez legyen a gyártó gondja, még az sem zárható ki, hogy végül a Locmannak lesz igaza. Ugyanis ez az óra minden furcsaságával együtt is jól mutat. Tényleg olyan, mint az olaszok és a déli végeken élő franciák laza eleganciája, amit otthon kerülnél, de náluk járva természetesnek veszed. Letéve fura, és csuklón is az, mivel jellegében az ékszerórákhoz közelít, bár azok mellett puritánnak hatna. Átgondolt, tendenciózus, érdekes. Aránytalanságai furcsa mód sportosságot is társítanak az eleganciához. Nem alkalmi óra, a kék motívumos eleve sem, de az aranytokos is inkább mindennapi hordásra termett, már csak a négyszeres szigetelésű koronával támogatott 100 méteres vízállóság okán is. A kidolgozásra pedig nem lehet panasz. Minden íves, lekerekített, szinte puha, még az élek sem markánsak. Mesteri a polírozás, a tükörsima, lágy hajlatok valósággal táncra hívják a fényt. És a méretes körítés közepén ott trónol a hol homlokráncolásra, hol elégedett mosolyra késztető számlap. Kéne? Nem kéne? Csuda tudja. Több órát is előbbre sorolnék nála a kívánságlistámon, de az biztos, hogy nem hagyna nyugodni. Visszajárnék hozzá, forgatnám, próbálgatnám, súlyát latolgatnám. És bár nem vagyok az aranyórák híve, ez esetben az arannyal próbálkoznék.
A szerkezete miatt is érdekelne. A milánói OISA (Orologia Italiana Società Azionaria) szerkezetgyártó a kvarcválságig üzemelt, 2018-ban OISA 1937 néven keltette életre Carlo Ferraris, az alapító Domenico Morezzi unokája. A Milánóban működő cég Morezzi Milano márkanéven saját órákat is készít, de a Locmant is ellátja exkluzív szerkezetekkel, és arra készül, hogy felküzdje magát a világ elismert szerkezetgyártói közé. A 19 köves, kézi húzású, teljes egészében olasz fejlesztésű és gyártású „OISA Calibro 29-50 Cinque Ponti“ (öt híd) megcsodálható a hátoldali zafírkristályon keresztül. Valóban öt, kézzel díszített felületű (haránt szálirányú genfi csíkok) és ugyancsak kézzel polírozott oldalú kecses híd tartja a három mutatós szerkezet elemeit. Sugarasan szál-húzott a rugóház és a felhúzókerék fedése, mutatós a billegő és a fogaskerekek acél alkatrészek közül kivilágló aranya. Egyedi megoldású a finomhangolás: nem az elterjedt csavaros beállítási lehetőségek közül választottak, hanem ellensúlyokat alkalmaztak a billegőn (Masselottes szabályozó rendszer). Abszolút versenyképes 60 óra járástartalékkal és -/+10 mp lehetséges napi eltéréssel működik a szerkezet.
Így teljes a kép erről a különleges, sőt különc óráról, amely egyszerre demonstrálja az olasz szerkezet- és óragyártás ambícióit és támasztja alá azt a sokszor hangoztatott intelmet, hogy egy óra tényleges méretét nem egyedül a tok átmérője határozza meg. Figyeljünk a tokfülekre is!
A képek forrása és további információk: Locman
ADATOK
|
Modell |
Locman Aethalia Gold |
|
Referencia |
0461006R-ORAGAVAT |
|
Funkciók |
Óra, perc, másodperc |
|
Tok anyaga |
18 karátos arany |
|
Számlap |
Arany vonalas és római számos rakott indexek, kézzel gilosált, elefántcson színű, levél formájú mutatók luméval |
|
Korona |
Többszörös szigetelésű, barázdált, jelzett |
|
Rögzítés |
bőrszíj |
|
Fedés |
Alul-felül zafírkristály, felül tükröződésmentes |
|
Átmérő |
40 mm |
|
Fültől fülig |
???? |
|
Fülek között |
20 mm |
|
Kaliber |
OISA Calibro 29-50 Cinque Ponti, 19 köves kézi húzású, exkluzív/in-house |
|
Frekvencia |
3,5 Hz (25200 féllengés/óra) |
|
Járástartalék |
60 óra |
|
Vízállóság |
100 m |
|
Ár |
18900 euró (~ 7,5 millió Ft.) – titánból 3980-4158 euró, szíjtól függően |
0 Megjegyzések