Vajon ehhez is nagyobb hajó kell?
Idén ötven éve, hogy első alkalommal borzolta a Nagyérdemű idegeit minden idők egyik legsikeresebb monster-horrorja, a Cápa. A film azóta is szembeállít rajongókat és cápavédőket, az órakedvelők számára azonban egy termékmegjelenítés miatt is érdekes lehet. A mozinézők retinájába beleéghetett egy karóra képe, ugyanis Richard Dreyfuss, a történet kulcsfiguráját, Matt Hoopert alakító színész csuklóján mindvégig ott virít az amerikai Alsta óragyár egyik modellje, a Superautomatic. A termékmegjelenítés bújtatott reklám, ami általában mérhető eredménnyel jár a terméket a produkcióba szuszakoló gyártó eladásaira nézve. Az Alsta esetében azonban csupán időleges volt a pozitív hatás, amiről elsősorban nem a szóban forgó óra tehetett. Lássuk, mi történt, és milyen sikert hozhat a Superautomatic felelevenített modellje a mai Alsta számára.
Bizonyára sokaknak feltűnik, ha egy akciófilmben a nyuszimotortól a kamionig minden gépjárművön ugyanannak az autómárkának a logója díszeleg. Ez a termékmegjelenítés erőltetett verziója, ám létezik diszkrétebb mód is, amikor csak az órakedvelők kapják fel a fejüket, ha a James Bondként szmokingban színre lépő színész fittyet hány az öltönyórákkal kapcsolatos ajánlásokra, és fémkarpereces búvárórát, Omega Seamaster Professionalt visel a csuklóján. Hol jobban, hol kevésbé lóg ki a lóláb, a tapasztalt néző azonban mindig pontosan tudja, hogy szponzoráció áll a háttérben. Ezzel szemben az Alsta Superautomatic szerepeltetése Spielberg opuszában a maga idején akár természetesnek is hathatott.
A szerep szerint Hooper nem cápavadász, hanem oceanográfus-tengerbiológus, aki hivatalos szakértői minőségben érkezik a veszélyeztetett területre. Vélhetően nem volt szükség intenzív lobbizásra ahhoz, hogy Dreyfuss az Alsta óráját viselje a forgatás alatt. A Superautomatic nemcsak a kor búváróra divatjának és a kategória technikai követelményeinek felelt meg, hanem a hetvenes évek profi búvárként is helytálló, ám bizonyára nem túlfizetett tengerbiológusai pénztárcáinak is*. Miközben a filmben tobzódott az irrealitás (ez vonzotta be a nézőket), abszolút reálisnak tűnhetett, hogy egy tudós svájci szívű, de hazai gyártású, a célnak maradéktalanul megfelelő, mégis reális árú karórát hord.
![]() |
FOTÓK: IMDB |
A II. világháború után New York-ban alapított Alsta csaknem negyedszázadon keresztül egyet jelentett a minőségi eszközórákkal. Noha gyártottak öltönyórákat is, a fő csapásirányt elegáns és sportos kronográfjaik meg különböző képességű divereik jelentették. Mivel a cég a Svájcból érkező werkek és a minőségi finiselés mellett az elfogadható árakhoz is ragaszkodott, igen népszerűvé vált az Egyesült Államokban. A tervezők mindig igyekeztek igazodni az éppen aktuális irányzatokhoz, a Superautomaticot is a hatvanas-hetvenes évek sportóra/búváróra trendjeit figyelembe véve alkották meg. Az Alsta órák sikersorozatát – akárcsak számos mechanikus órát gyártó cégét Svájcban és világszerte – a kvarcválság akasztotta meg. A Cápa 1975-ös bemutatásakor a Maison forgalma már erősen lefelé tendált, így különösen jól jött a filmbeli termékmegjelenítés, ami akár segíthette is volna a talpra állást, hiszen a Superautomatic lépten-nyomon megjelent a vásznon. Mégsem válthatta be a hozzá fűzött reményeket. Az Alstánál túlzottan bíztak a film nyomán keletkező fellendülésben, és várták a csodát. Azonban ennyi erőfeszítés nem állíthatta meg a lejtmenetet, így 1978-ban bezárták a gyárat, és egészen XXI. századi újranyitásáig a márka a tetszhalál állapotába kényszerült.
![]() |
A KÉK SZÁMLAPOS VERZIÓT A JAPÁN PIACRA SZÁNTÁK. FOTÓ: ALSTA |
2017-ben egy skót származású színész és üzletember, Angus MacFadyen élesztette újra az Alstát. A máig érvényes portfólió a márka múltjából merített, de a filmsztárrá avanzsált Superautomatic megújított verzióját csak 2020-ban dobták piacra. A jelenkori reinkarnáció az eredeti 36 mm-esről 38 mm átmérőjűre növekedett, ugyanakkor a tok megtartotta sajátos, a hordó, a négyszögletes és a párnaforma között pendliző alakját az alapon ülő vastag, jól megfogható barázdált lünettával. Bár a modell többféle rögzítéssel rendelhető, a sportos jelleget leginkább a nagy méretű oválisokkal áttört, az eredetihez megszólalásig hasonló “Speidel Mach 1“ karperec biztosítja számára. Az arányok, ha némileg eltérő méretben is, híven követik az eredetinél alkalmazottakat, amiért érdemes fokozottan figyelembe venni az alapszabályt: fel kell próbálni az órát vásárlás előtt. Meg kell tapasztalni, hogy mutat a csuklón a búváróráknál nem kirívó, de a viszonylag kis átmérőhöz és a tömzsi tokfülek végpontjai között mért 43,4 mm-es távolsághoz viszonyítva hatalmasnak tűnő 15 mm-es(!) vastagság. Forgatni kell egy darabig, amíg sikerül megemészteni ezt a megemelt domború zafírkristállyal súlyosbított, nem nagy, mégis robusztusan tömbszerű formát. És még így is előfordulhat, hogy az embernek a Brody rendőrfőnököt alakító Roy Scheider örökbecsű mondata jut eszébe, ami akkor hangzik el, amikor először szembesül a cápa méreteivel: "Ehhez nagyobb hajó kell". Dreyfuss a filmben „bőrön“ és a búvárruha ujjára csatolva is viseli az órát. A víz alatt valószínűleg nem jelent gondot a modell vastagsága, a hétköznapokban azonban több figyelmet igényel.
A számlappal hamarabb összebarátkozhatunk, mivel az maradéktalanul hozza a korabeli feelinget. A letört végű, gyémánt alakú indexek és a derékszögben álló flench ringre száműzött kiegészítőik vastagon kapták a lumét, akárcsak az eltérő formájú mutatók és a másodpercmutatót lezáró háromszög. Az eredeti acéllünettát karcmentes kerámiára cserélték, ami ma már a belépő szint felsőbb régióiban is alap. Viszont a ráma jelzetei nem világítanak, mélyre merülve az órával ez gondot jelenthet. Úgy látszik, a hiányt a színekkel való játékkal kívánták kompenzálni: fehér az első tizenöt percre eső rész a lünettán, és kitűnő geg, ahogy a világos és sötét szín helyet cserélve megosztozik a tizenkettesnél lévő, csúcsán álló háromszögön. A tizenketteshez, hatoshoz és kilenceshez festett arab számok nem csak a negyedórák kiemelését szolgálják, a kilencesnél lévő a megfelezett órajelölővel együtt némileg ellensúlyozza a hármasnál elhelyezett dátumablak okozta aránytalanságot. A jobb leolvashatóság érdekében a zafírkristály belső felületére tükröződés-gátló réteget vittek fel, bár tökéletes akkor lenne, ha a külső felület is kapott volna ilyet.
A kidolgozás minősége sportórás, azaz szemből szálhúzott felületet látunk, polírozással a tok oldalán és a lünetta barázdált fogófelületén találkozhatunk. Ahogy egy profinak szánt búvárórához illik, menetes koronazár segíti a 300 méteres vízállóságot. Kétségtelenül nem tipikus hétköznapi viselet a Superautomatic, de ha valaki valóban eszközóraként tekint rá, és úgy is használja, jó párost alkothatnak. Az óra iránti bizalmat erősítheti a Seiko mikromárkák közt is népszerű, kézzel is húzható automatája, az ár viszonylag alacsonyan tartásához olcsóságával hozzájáruló NH35A. Ugyanakkor a japán szerkezet alkalmazása változást mutat a cég filozófiájában, hiszen ezzel eltértek az eredetileg favorizált svájci vonaltól. Mindent egybevetve, meg kell gondolni, kinek éri meg a szokatlan arányokból, archaikusan búvárórás számlapból, komoly merülési képességekből, japán szerkezetből és egy legendás filmhez való kapcsolódásból álló kombóért a 380 ezer forint körüli nettó ár. Az eredeti dizájnú karperec helyett választható rizsszem mintás fémcsattal, ha pedig sosem kerül vízközelbe, megvehető átlyuggatott bőrszíjjal is. Már ha akad még szabad példány a cápák PR-jának akkoriban oly sokat ártó legendás film ősbemutatója időpontját idéző 1975 darabos limitációból.
*A szerep szerint Hooper figurája nem a tudósok átlagos anyagi színvonalán él, mivel a szülei pénzelik. Viszont a kapott pénzt egy a hivatása gyakorlását segítő kutatóhajó megvásárlására és drága műszerekkel való felszerelésére fordítja. Minden más szempontból puritán életvitelt folytat, amelybe beleillik az amerikai gyártású búváróra használata is.
További információk: Alsta
ADATOK
Modell |
Alsta Superautomatic 1975 |
Funkciók |
Óra, perc, másodperc, dátumkijelzés 3 óránál |
Tok anyaga |
316L acél |
Számlap |
Selyemfényű, fekete vagy kék színben gyémánt alakú indexekkel, eltérő alakú mutatókkal, erőteljes lume, színben harmonizáló kerámia lünetta, |
Korona |
Barázdált, logó nélkül, koronazár |
Rögzítés |
Speidel Mach 1 csat, rizsszem mintás csat, bőrszíj |
Fedés |
Emelt domború zafírkristály, belső oldalán tükröződésmentes bevonattal |
Átmérő |
38 mm |
Fültől fülig |
43,4 mm |
Fülek között |
20 mm |
Vastagság |
15 mm |
Kaliber |
Seiko NH35A |
Frekvencia |
3 Hz (21600 féllengés) |
Járástartalék |
41 óra |
Vízállóság |
300 m |
Ár |
Nettó 380 ezer forint körül |
0 Megjegyzések