1969 turbulens esztendő volt az óraipar számára. Korszakhatár, amely után már semmi sem lett ugyanolyan, mint azelőtt. Ebben az évben ért célba az első automata kronográf megalkotásáért versengő triász, a Chronomat csoport (Caliber 11), a Zenith-Movado (El Primero) és a Seiko (6139), máig tartó elsőség-vitát tolva maguk előtt. Mindenesetre az ipartörténet feljegyezte az évszámot, amelyben megszülettek az első automata karstopperek, hiszen ez valóban áttörést jelentett a mechanikus karórák világában. Viszont még ugyanebben az évben történt valami, aminek a következményei csaknem a földdel tették egyenlővé ezt a mindaddig virágzó világot.
Az 1960-as évekig a karórák kizárólag mechanikus szerkezetek köré épültek. A tempót a svájci völgyekben működő cégek diktálták. Svájc mintegy 300 éves óraipara volt a tradíció és minőség alfája és ómegája. Az első kvarc karórákat is Svájcban készítették. Magát a kvarcórát nem kellett feltalálni, hiszen már 1927 óta létezett. Arra kellett megoldást találni, hogy valamely megbízhatóan működő és sorozatban gyártható kvarcszerkezet beférjen egy csuklón viselhető tokba.
 |
| CEH B21 kaliber. Kép: grail-watch.com |
Az óragyártás elektronikai lehetőségeit kutató svájci CEH (Centre Electronique Horloger) 1967-től kezdődően három kvarcoszcillátorral szabályozott prototípust is bemutatott: B1, B2 és B21 néven. Azonban a harmadik után, iparági trendekre hivatkozva, elengedték a kvarcóra projektet. A svájci cégek közül az Omega, a Longines és a Girard Perregaux is intenzíven próbálkozott a kvarcszabályozás bevonásával az óragyártásba. 1969-ben a Longines nyilvánosságra hozta Ultra-Quartz nevű óráját, amelynek bonyolult, „kibernetikus“ elektronikája ugyan sosem került gyártásba, de a cég egy későbbi megoldásával végül ezen a területen is sikeresnek bizonyult. A Girard Perregaux-nál jöttek rá, hogy a kvarcórák pontossága és az elem élettartama szempontjából egyaránt a másodpercenkénti 32768 Hz frekvencia az optimális. Ma csaknem az összes kvarcóra ezzel a frekvenciával működik. Nem mondhatjuk tehát, hogy a svájciak homokba dugták volna a fejüket, amikor kvarcóráról volt szó. A mérleg akár feléjük is billenhetett volna. Hogy végül nem ez történt, csak részben írható az ő számlájukra, több tényező szerencsétlen összejátszása vezetett a svájci óraipar eddigi legnagyobb drámájához.
 |
| A Longines Ultra-Quartz szerkezete. Kép: europastar.com |
Az égő kanóc
A világ óragyártását akkor kezdte érdekelni az elektronika, amikor beütött az akkor még amerikai tulajdonban lévő Bulova cég Accutron nevű órájának hatalmas sikere. Az Accutron belsejében szárazelem szolgáltatta az energiát, a szabályozást pedig egy hangvillához hasonló fémmodul egyenletes rezgése végezte. Mindez korábban sosem látott pontosságot eredményezett. A svájciak éveken át kutatták a hangvillás szabályozás alternatív lehetőségeit, csak később fordultak a kvarckristály felé. A CEH mindkét irányban végzett kutatásokat, mint láttuk, nem is eredménytelenül. Bár végül leálltak a projekttel, bemutatót tartottak egy nemzetközi szakembergárda előtt az elért eredményeikről. Ezen többek között részt vettek a Seiko és az elektronikában otthonosan mozgó Casio képviselői is. A több pedig már történelem.
 |
| A Bulova Accutron. Kép: bulova.com |
A japán Seikonál eleve nem az amerikai út valamely variánsát keresték, hanem más megoldásokon gondolkodtak. Végül a kvarckristály piezoelektromos tulajdonságát meglovagoló verziót találták megfontolásra érdemesnek. Az első japán kvarcóra – más, korai próbálkozásokhoz hasonlóan – még ruhásszekrény nagyságú volt, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy előálljanak előbb egy kristály-szabályozású álló, majd asztali órával. Az 1964-es Tokiói Olimpiára pedig már kifejlesztettek egy hordozható, 16x20 cm-es, 3 kilós kvarc-időmérőt, amely század-másodperces pontossággal mérte a különböző versenyidőket.
 |
| Az eredeti Seiko Astron és szerkezete. Kép: seiko.com |
Aki a múlt század ’60-as éveiben figyelte a japánok miniatürizálásban elért eredményeit, nem lehetett kétsége afelől, hogy a már egyre több sportversenyen bizonyító kvarcórájuk is tovább fog zsugorodni. 1969-ben, miközben a Seiko a 6139-cel szerelt automata kronográfját terítette a hazai piacon, amúgy mellékesen megjelentette a világ első, sorozatgyártásra érett kvarcóráját is, az Astront.
 |
| Az Astron megjelenésének 50. évfordulójára kiadott arany modell. Kép: seiko.com |
A kor divatjának megfelelő külsővel piacra kerülő Astron még az Accutront is verte pontosságban, ám annyiba került, mint egy Golf-osztályú családi autó. Még így is rendkívüli érdeklődés övezte, de a piac egyelőre nem rendült bele. Ezzel az órával a japán óragyár éppen csak meggyújtotta a kanócot, a robbanáshoz meg kellett várni, amíg az végigég. Időre volt szükség további technikai és gyártásszervezési innovációk kidolgozásához, majd meg kellett hozni egy fontos üzleti döntést. Első körben alacsonyabb fogyasztású áramkörökkel és optimalizált kristályokkal növelték a szerkezet hatékonyságát, s egyben tovább csökkentették a méretét. Ezzel és a futószalagos termeléssel sikerült az Astron árát a beköszönő modellének 3%-ára csökkenteni. Ezt követően abból a megfontolásból, hogy az új szisztémának olyan iparági sztenderdet teremtsenek, amelyben a Seiko domináns maradhat, a saját szabadalmaikat elérhetővé tették más gyártók számára. Ez a lépés indította be a láncreakciót.
A robbanás
A Seiko szabadalmak licencelhetősége ahhoz hasonló folyamatot indított el, mint amikor egyre fokozódó vulkanikus tevékenység jelzi a tényleges kitörés közeledtét. A Seiko futószalagja ontotta az órákat, csatasorba állt a Citizen és a Casio, és piacra kerültek az első digitális kijelzésű kvarcórák is. A mutató nélküli furcsaságok előtt először értetlenül állt a publikum, majd egyszer csak mindenki olyan órát akart, ami akár rendőrnyelven is tudott kommunikálni, ha huszonnégy órás kijelzésre állították. Az analóg kijelzős kvarcokra is nőtt a kereslet, és felfutott a vegyes variáció is, analóg mutatókkal és a számlap alján folyadékkristályos kijelzővel, ami egyszerre volt hagyományos és nagyon modern. A kvarcóra a mechanikus árának töredékébe került, miközben sokkal pontosabban működött, és a szervizigénye a néhány évente szükséges elemcserére szűkült. Az újdonság mindent tudott, amit a mechanikus órák nem, a tradíciót pedig azzal helyettesítette, hogy teli torokból harsogta az idők szavát.
 |
| A Seiko első digitális kvarcórája. Kép: seiko.com |
A Seiko márkanév akkortájt már nem volt teljesen ismeretlen a világpiacon. A cég hírnevét a Seiko 5 széria alapozta meg, a ’64-es olimpián produkált hibátlan mérési eredmények pedig öregbítették. Erre a bizalomra lehetett építeni az újdonság terítését. 1971-ben 14 millió óra hagyta el a gyárat, ennek 50%-a exportra ment. Az 1978-ban legyártott 19 millió darabnak már a kétharmada mutatta az időt Japánon kívül. A cég 1973-tól gyártott digitális kijelzővel is órát, amire a fejlődő országokban is nagy volt a kereslet. Ahol még belépő szintű mechanikus órára sem jutott pénz, tarolt az olcsó kvarc. Erre csatlakoztak rá más japán gyártók, miközben a gyártási költségeket tovább csökkentette a hongkongi, tajvani és kínai beszállítók belépése. Tíz évvel az Astron bemutatása után, 1979-ben a Japánban összeszerelt/gyártott mintegy 60 millió(!) karóra 55%-a volt kvarcvezérlésű, és legnagyobb részük külföldön talált gazdára. Az 1970-es évek végére beérett a kvarcóra-forradalom, az órapiac teljes mértékben átrendeződött.
Mindeközben Svájcban
A svájci óraipar volumene még a ’70-es évek elején is az ország GDP-jének több mint 60%-át tette ki. 1974 volt a svájci óraexport csúcséve. Ekkor már javában ömlött az olcsó kvarc Japánból, egy éve piacon volt a Seiko első digitális órája is, ami kihúzta a dugót az új műfaj számára. Még mintegy 1600 óragyár és kisebb-nagyobb órásműhely működött a svájci völgyekben, 90 ezer alkalmazottat foglalkoztatva. 10 évvel később már csak 600 órás vállalkozás dolgozik, amelyek összesen 28 ezer, a korábbinál kevesebb bérért bejáró alkalmazottal próbálnak talpon maradni, s az export a ’74-es évi mennyiség felénél is mélyebbre zuhan. A kvarcóra felemelkedése a világ összes mechanikus óra gyártóját veszélyeztette. Sokan lehúzták a rolót Amerikában és más országokban is, de az új divat sehol sem rombolt akkorát, mint Svájcban. Nem csak tokozó cégek és drágán dolgozó kis-műhelyek mentek tönkre, sorra buktak a nagy nevek is. Befuccsolt a Blancpain, az Universal, a Favre Leuba, az Alpina, alig húzta az Urban Jürgensen (később le is állt), tönk szélére került a Breitling meg a Heuer, az Omegát majdnem az rendítette meg, hogy elkezdett kvarcórát is gyártani, és még sorolhatnánk.
 |
| Vintage Omega arany kvarcóra. Aranyárban árulták. Kép: watchcharts.com |
Miért pont ott volt elviselhetetlen mértékű a krach? A svájciaknak mindenki másnál előbb volt kvarcórájuk, akár ők is felrobbanthatták volna a piacot? Miért nem tették? Csak rossz döntéseken múlott?
A pokolba vezető út kikövezése
A svájci politikai környezet nem ösztönözte nagyobb rugalmasságra és innovációs hajlandóságra az óraipart. Mivel az ágazatnak óriási szerepe volt az ország gazdaságában, a mindenkori felsőbbség nagyon odafigyelt rá. Egészen pontosan biztonságban akarták tudni, hiszen a nemzeti össztermék exportképes részének több mint felét ez a szegmens állította elő. Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság tanulságaiból kiindulva, a túltermelés és a gyilkos árverseny megakadályozására csupa jó szándékból korlátozó intézkedéseket vezettek be, ami visszafogta az üzemek korszerűsítésére és a termelékenység növelésére irányuló innovációs kedvet.
Természetesen felfelé ki lehetett törni. A szerkezeteket érintő fejlesztés tovább növelte az iparág presztízsét és segítette az árszínvonal megfelelő szinten tartását. Viszont a termelékenység növelésével olcsóbbá váló termékek piacra küldése ennek ellenében hathatott, így az ilyesmi kevésbé volt támogatandó. Annak ellenére, hogy az alkatrészek bizonyos fokú szabványosítása és a termelés amerikai mintájú gyáripari jellegének megteremtése már a XIX. század utolsó harmadában végbement, ami annak idején tovább erősítette a svájci óraipar vezető szerepét. Mivel még a belépő szintű svájci órákat is a „svájciság“ aurája keretezte, a politika tisztában volt azzal, hogy hazájuk legalább annyira az iparág nimbuszát exportálja, mint amennyire a tényleges termékeket. Mindenáron ezt a nimbuszt akarták megvédeni. Tradíció mindenek felett!
Romló gazdasági környezet
1973 október 6-án Egyiptom és Szíria megtámadta Izraelt (jom kippuri háború), de az USA által is támogatott viszontválasz bizonyult erősebbnek. Az 1967-ben alakult, olajtermelő országokat tömörítő szervezet, az OPEC, ellenlépésként embargóval sújtotta az Egyesült Államokkal szövetséges országokat. Noha a semleges Svájc hivatalosan nem tartozott ezek közé, az olaj addigi 3 dolláros hordónkénti árának négyszeresére növekedését ugyancsak megérezte (a ’79-es újbóli válságnál már negyvenszeresére növekedett az olaj ára). Mivel az üzemanyag az infláció dzsolidzsókere, a szállítási díjak ugrásszerű emelkedése mindennek megemelte az árát. Átalakultak és drágábban működtek az ellátási láncok, növekedett az alapanyagok és az energia ára, emelkedtek a beszállítói költségek, és a munkabérekkel is kezdeni kellett valamit. Mindez tükröződött a svájci órák árszínvonalának emelkedésében. Az ilyesmi egy bizonyos szintig még növelheti is a termék presztízsét. Aggódni akkor kell, ha az árak elszabadulnak. És elszabadultak.
 |
| Benzinhiány az USA-ban 1973-ban. Kép: commons.wikimedia.org |
Árfolyamprobléma – a kegyelemdöfés
A II. világháború után a Bretton-Woods-i egyezmények rögzítették a globális árfolyamokat. Ez évtizedekre meghatározta az arany-dollár-svájci frank relációkat is. 1971-ben az USA függetlenítette a dollárt az egyezményben foglaltaktól, hogy a jegybanknak nagyobb pénzügyi mozgástere legyen. 1973-ban, éppen akkor, amikor minden szempontból „stratégiai nyugalomra“ lett volna szükség, Svájc is felszabadította a nemzeti valutáját. Ettől a mindaddig mesterségesen alacsonyan tartott frankárfolyam azonnal kilőtt, mintegy 300%-kal emelkedett, magával rántva az egész gazdaságot. Az országban tehát általános gazdasági válság alakult ki, minden ágazatnak nehézségeket okozva. Különös tekintettel a svájci GDP gerincét megtermelő óraiparra, amelyet egyszerre sújtotta az olajválság árnövelő hatása és a frank árfolyamának elszállása. Az amúgy is drága órák árai az egekbe szöktek, ami végleg megpecsételte a legendás óraipar sorsát.
Amikor összecsapnak a hullámok
Bőven találhatunk olyan anyagokat a weben, és nem csak a japánok szemszögéből készülteket, amelyek annyival intézik el Svájc óraiparának a múlt század ’70-es, ’80-as éveiben kulmináló krachját, hogy a svájciak idióták voltak, hát megszívták. Azért ennél összetettebb folyamatok zajlottak ötven évvel ezelőtt. Túl azon, hogy amikor ágazatokról és cégekről értekezünk, akkor valójában emberekről beszélünk, akik többnyire elszenvedői és nem kiváltói a gazdasági, politikai, társadalmi folyamatoknak, azt is látnunk kell, hogy akkoriban a lehető legrosszabb iparpolitikai és gazdasági kondíciók között érte a svájciakat az olcsó japán konkurencia támadása. Viharban is akkor válik kezelhetetlenné a helyzet, amikor már a fedélzet fölött csapnak össze a hullámok.
 |
| Breiling Professional Aerospace Evo (Super-Quartz). Kép: breitling.com |
De ha pusztán rossz vezetői döntéseken múlt volna, akkor sem lenne érdemes lefitymálni egy teljes iparágat. Visszatekintve furcsállhatjuk, hogy a svájci óraipar döntéshozói nem kapkodtak két kézzel az utólag kincsnek bizonyult, működőképes és gyártásra érett kvarc karóra után, de ugye kibicnek semmi sem drága. Az iparági vezetők gondolkodását meghatározta a tradíció, hiszen mindaz, amitől „svájci“ volt egy ott készült óra, évszázadok mesterségbeli tudásából táplálkozott. Amennyiben Svájc fantáziát látott volna a kvarcórában, minden bizonnyal más úton indult volna el, mint ahogy a japánok tették. A precizitásra épülő kézművestechnikák és kézzel hajtott óraipari kisgépek hazájában, ahol az órakészítést alkotó folyamatként élték meg, a nyomtatott áramkör eleve másfajta reflexeket indított be, mint a ’60-as években a világpiacon még fiatalnak számító, de hódítani akaró Japánban. S ha lett is volna elegendő idejük a dolgok végére járni, évszázados tapasztalataik alapján más következtetéseket vontak volna le.
 |
| Swatch Scuba Blancpain. Kép: waqt.com |
A svájci döntéshozók becsületére legyen mondva, azóta megtanulták a leckét. Ma az ország óraexportjának bő 60%-át kvarcórák teszik ki. A Swatch cég a színes/változatos, akár csokorban kapható modellekkel csúcsra járatta azt, amit az „olcsó kvarcóra“ szisztémából ki lehet hozni. A közelmúltban megjelent Omega/Swatch és Blancpain/Swatch szériákkal még rá is tettek egy lapáttal. Olyan emblematikus modellek, mint például a Jaeger-LeCoultre Reverso is kapnak kvarc variánst. A Breitling ETA alapú, hőkompenzációs „Super Quartz“ Professional Aerospace Evo analóg/digitális kronója havi 0,027 mp pontossággal működik. A neves gyártók megmutatják magukat a csukló-komputer („okosóra“) szegmensben is, és közben mind a kvarc, mind az „okos“ vonalon megmaradnak svájcinak.
Ezzel tartoznak a vásárlóknak, maguknak, az iparág 300 éves múltjának, és annak a 62000 embernek, akinek annak idején ráment az állása a kvarcóra válsággal kísért forradalmára.
