HUBLOT – A FEKETE BÁRÁNY NYOMÁBAN

A hírhedt irodalmi bonmot jut eszembe: "Mindenki giccset szeretne írni, de csak keveseknek sikerül".

Nincs még egy olyan óramárka a prémium/luxus kategóriában, amelyik akkora ellenszélben érne el piaci sikereket, mint az Hublot (ejtsd: üblo). Az 1976-ban bejegyzett céget olasz alapítója, Carlo Crocco 1980-ban Svájcba költöztette, és előbb MDM-nek, majd Hublotnak nevezte el a „bikaszemnek“ is becézett, kör alakú tengeralattjáró-, és hajóablakokról. A cég már addig is hullámhegyek és völgyek között hánykolódott, és a Baselworldön történt bemutatkozása sem hozta el a várt sikert. Ám így is növekedett, és olyan hírességek csuklóján lehetett Hublot órát látni, mint Carolina, monacói hercegnő vagy Juan Carlos spanyol király. Az ilyesmi időről-időre az Hublot-ra irányította a figyelmet, s egy ilyen alkalmat kihasználva Crocco tizenkilencre lapot húzott és piacra dobott egy aranyórát gumiszíjon. Ezért a lépésért máig sokan kárhoztatják a céget, de az Omegától a Patek Philippe-ig még többen másolják. Egyéb elfoglaltságai miatt az olasz cégvezér kereste a megfelelő embert, akit maga helyett a cég élére állíthatna, és 2004-ben meg is találta a megoldást az Omega akkori elnöke, a 2023 óta saját óramárkával rendelkező marketingzseni Jean Claude Biver személyében.

CLASSIC FUSION "TIME ONLY". KÉP: HUBLOT

 

A Biver-éra 2008-ig tartott, amikor is a divat, a kozmetikumok, a turisztika/vendéglátás, a borászat/lepárlás és az ékszerkészítés területéről verbuvált luxusbrandeket magában foglaló LVMH csoport óradivíziója bővítése céljából felvásárolta az Hublot-t, Bivert pedig átcsábította az óradivízió vezetői posztjára. J. C. Biver hatása az Hublot életében alapvetőnek bizonyult, a cég még ma is azt a vonalat követi, amit a karizmatikus marketing-szakember jelölt ki számára. És ez az a vonal, ami a kétségtelen piaci sikerek ellenére, vagy éppen amiatt magára vonta a hardcore óra-fanok engesztelhetetlen haragját. Főleg, amióta Nico Leonard, egy prémium-, és luxusórák közvetítésével foglalkozó cég, a Pride & Pinion (Büszkeség és Fogaskerék) tulajdonosa rendületlenül posztolja sajátos hangvételű órakritikáit a You Tube-on, és az utálkozók élére állva (ülve), tele szájjal szapulja az Hublot-t. Leonard úr asztalcsapkodó, kiabáló és káromkodó stílusa erősen kilóg az órákkal foglalkozó médiumok világából, ám egyben rendkívül szórakoztató is, és rendhagyó megközelítései ellenére sem mondható, hogy a véleménye kizárólag szubjektív fröcsögés lenne. Miután áttekintettünk néhány sztenderd vádat, amely az évek során felmerült az Hublot-val szemben, azt is megnézzük, hogy ő mit mond a kérdésről, amikor éppen érvel és nem szitkokat szór.

MR. LEONARD RANGSORT KÉSZÍT. KÉP: YOU TUBE/NICO LEONARD

1. Az 1980-ban svájcivá lett cég túl fiatal, nincs mögötte elegendő tradíció.

Ha ez igaz, akkor az 1920-ban alapított Rolex vagy az 1939-ben alapított Patek Philippe is túl fiatal az 1775 óta létező Breguet-hez képest. Egyébként meg mi az, hogy túl fiatal? A Laurent Ferrier kb. 15 éve van a piacon, és mindenki a csodájára jár az óráinak. Léteznek microbrandek, amelyek néhány év alatt méltán tesznek szert hírnévre, mint a Baltic vagy a Venezianico. A cégek minőségét elsősorban az alkalmazott órásmesterek képzettsége határozza meg, és a képzésekben ott van az órakészítés teljes tradíciója, a napóráktól kezdve. Más kérdés, ha egy cég nem a legjobb szakembereket alkalmazza, vagy nem a maximumot várja el az alkalmazottaitól, hanem beéri kevesebbel is. 

2. A cég offenzív marketingtevékenységet folytat, túl sokat reklámoz.

Való igaz, hogy az Hublot minden lehetőséget kihasznál a sportversenyek, sportolók és a más területen aktív hírességek világában. Legutóbb az UEFA Labdarúgó Európabajnokság hivatalos időmérőjeként láthattuk viszont a márkanevet. De hát az óragyártás üzlet, amelytől nem idegen a reklám. Annak idején a Rolex ismertségén is sokat dobott, amikor amerikai elnököknek ajándékozott Day Date-eket és Datejust-okat, vagy amikor a cég plakátjai szerint nem mehettél anélkül úszni, evezni, horgászni, hegyet mászni vagy a sivatagba, hogy ne lett volna a csuklódon a megfelelő Rolex óra. 

3. Az Hublot kiszolgálja a közízlést. 

Nekem erről a hírhedt irodalmi bonmot jut eszembe, miszerint "Mindenki giccset szeretne írni, de csak keveseknek sikerül".

A közízlés nagy úr, ugyanis a másik neve Piac. Azt a gyártót, amelyik eltalálta a közízlést, hasonló piaci siker reményében sokan fogják követni, hiszen ez sokkal kisebb kockázattal jár, mint a közízlés alakítására tett kísérlet, aminek gyakran sírás a vége. Az Hublot a gumiszíjjal egyértelműen alakította a közízlést, viszont az óráit nem másolják – legalábbis én nem látok Hublot klónokat. Mindenfelé Rolex klónokat látok. Akkor most melyik gyártó követi a közízlést, és melyik alakítja? Csak kérdezem.

KÉP: HUBLOT

4. Az Hublot óráinak küllemét a Royal Oak inspirálta. 

Mint sok más gyártó óráinak küllemét. Kevés óra lett kategória-teremtő, a Royal Oak az lett, és számos gyártó tölti meg a kategóriát különféle variációival. Az Hublot sajátos, csak rá jellemző, azonnal felismerhető stílusban alkalmazza a kategória stílusjegyeit.

5. Az Hublot órák túlárazottak, drágák. 

Valóban drágák, ami nyilván leszűkíti a potenciális vásárlók körét. Ha olcsóbbak lennének, a cég nem 40-50000 órát adna el évente, hanem több százezret vagy milliót, az Hublot-utálók bánatára. Egyébként pedig mindent annyiért lehet eladni, amennyiért megveszik. 

6. A cég nem elég innovatív.

Nos, mi az elég? A Biver korszak hajnalán megjelent Big Bang kronográfok 2005-ben számos díjat nyertek, köztük a Grand Prix d’Horlogerie de Genève formatervezői díját. Mondjuk ezzel a díjjal az óra külsejét ismerték el, amire hamarosan kitérünk még. Ugyanakkor kérdés, hogy a piac milyen szinten veszi figyelembe az innovációt. A Jeager-LeCoultre – az "órásmesterek órásmestere" – 1400-nál több in-house werkkel rendelkezik, és ezzel 2023-ban a svájci órapiac forgalmi rangsorának 13. helyét foglalta el 1,7%-os piaci részesedéssel. Épp annyival, mint a Tag Heuer, amelyik a mai napig alkalmaz vendégwerkeket a sajátjai mellett. 

7. Gumiszíj... 

Annak idején a gumiszíjas luxusórából lehetett volna közbotrány és óriási bukta, de csak vihar lett egy pohár vízben. Azóta pedig hódít a kaucsuk, szinte minden gyártó kínál ilyet, ha nem is vanília illattal, mint amilyenek az első Hublot gumiszíjak voltak. A legnevesebb gyártók is!

KÉP: HUBLOT

És most nézzük, mint mond Nico Leonard! A jeles cégtulaj és vlogger saját stílusát meg nem hazudtoló című elemzésében („Miért az Hublot a divatmárkája azoknak, akiknek több pénzük van, mint eszük?“) igyekszik az óra-fan demagógiától mentesen körüljárni az Hublot-kérdést, még ha ez nem is sikerül neki. Ő is felhozza a cég fiatal voltát, a tokszerkezet Royal Oak általi inspirációját és a sok reklámot – de ezekről már beszéltünk. Viszont a fő gondolata megfontolandó. Azt vizsgálja, hogy valójában mit kapunk 10-20 vagy akár 50 ezer svájci frankért, ha veszünk egy Hublot órát. Ezek Omega, Breitling, Jaeger-LeCoultre, Rolex árfekvések, és ezeket a cégeket jól ismerjük innovatív, végletekig tökéletesre csiszolt saját szerkezeteikről és a finiselés magas minőségéről. Az Hublot sajátnak mondott szerkezetei (pl. az UNICO) viszont gazdagon tartalmaznak beszállítóktól származó alkatrészeket. Így például olyan hajszálrugóval vásárolhatunk órát méregdrágán, amilyen egy töredékáron kapható órában is megtalálható. A céget az újszerű anyagokért és ezek formabontó (Leonard szerint „szokatlan és bizarr“) kombinációjáért szokás dicsérni, de ez a sajátos anyaghasználat kizárólag a tokokat és a szíjakat érinti. Az innováció tehát külsődleges jegyekre korlátozódik, és nem a szerkezet belvilágára. És abban igazat kell adnunk Leonard úrnak, hogy az ilyesmi a divatórák jellemzője, és nem az haute horlogerie kategóriájában tartozik.

CLASSIC FUSION "TIME ONLY" YELLOW GOLD. KÉP: SJX

Azt már én teszem hozzá, hogy pl. a a cég portfóliójának legnépszerűbb szériája, a Classic Fusion „time only“ alapváltozatában a HUB1112-nek feltüntetett werk egy Sellita Sw300-1a, amin az Hublot a rotor díszítésén és a dátumtárcsa számainak átpozicionálásán kívül semmit sem változtatott. A Sellita Sw300-1a az igényesebb fajtából való, megbízható ETA klón, amit viszonylagos vékonysága miatt kedvelnek a gyártók, mert nagyobb játékteret biztosít a tok paramétereinek kialakításához. A Classic Fusion 42 mm átmérőjű, titántokos változata valamivel többe kerül 3 millió forintnál. Ha ez megéri valakinek, ám legyen, de talán nem haszontalan tudni, hogy a Tag Heuer az ugyancsak szerkezetgyári, de a COSC szabványnak megfelelő hivatalos kronométer minősítésű kaliberrel szerelt Aquaracert, ezt a 300 méterig vízálló búvárórát 1,5 millió forintnál kevesebbért kínálja. Gyengébb (kevésbé pontos) werkkel dupla ennyit érne egy 50 méterig vízálló, azaz csupán a fröccsenő vizet tűrő titántok?

AZ SW300-1A MINT HUB1112. KÉP: CALIBER CORNER

 

Magyarán: parasztvakítás lenne, amit az Hublot csinál több tízezer frankért? Kétségtelenül léteznek kérdések a gyártóval kapcsolatban, de óramárkát utálni nem túl decens dolog. A piac eldönti, mi élhet és mi megy a süllyesztőbe. Továbbá léteznek divatok is, amelyek egy időre magasba emelnek egy-egy márkát. A 70-es években a Seiko vitte a prímet, a 80-as években a Swatch. Ezek a márkák később sem buktak, csak az értékesítés a szédületes hasításról beállt normál szintre. Mindkét cég olyan értékekkel volt és van jelen a piacon, amit keresnek az emberek. Valamit tudhat az Hublot is, ha képes 20-ezer vagy még több svájci frankért órát eladni. Még akkor is, ha a vásárlók többsége egyáltalán nem a valódi értékeket keresi az órapiacon.

PLASZTIK ÉS GUMI. KÉP: HODINKEE