Óra-e a kvarcóra?

Az órakérdés megítélésében többnyire a két végpont – „az óra az svájci“ és a „minden óra, ami méri az időt“ – határolta spektrum valamely szegmensében helyezkedünk el.

Az órasznobságnak, mint általában a sznobságnak, nincs felső határa. Ha valakinek a karóra a Pateknél kezdődik és nagyjából ott véget is ér, semmi sem veheti rá arra, hogy nézzen körül máshol is. Ezzel együtt kell élni, mást úgysem tehetünk. Mindemellett, ha valaki igazi órakedvelő, akkor sosem fog egy karórára pusztán időmérő eszközként tekinteni. Értékelni fogja a mérnöki munkát, a gyártói precizitást, a felhasznált anyagokat, az esztétikumot, sőt, esetenként az iparművészeti teljesítményt még akkor is, ha a megcsodált óra ára elérhetetlen magasságokba tör, vagy éppen sokkal olcsóbb, mint amilyennek látszik. Az órakérdés megítélésében többnyire a két végpont – „az óra az svájci“ és a „minden óra, ami méri az időt“ – határolta spektrum valamely szegmensében helyezkedünk el. A Horologium szerzőjeként természetesen objektivitásra törekszem, ugyanakkor fenntartom a véleményalkotáshoz való jogomat, tehát ez az írás azt is elmondja majd, hogy én hogyan látom ezt a dilemmát.

 

A BLANCPAIN GYÖNYÖRŰ KÍNAI NAPTÁRAS ÓRÁJA. CAL.: 3638, 4 Hz, 168 ÓRA JÁRÁSTARTALÉK

Az emberiség már időtlen idők óta próbálkozott fel- és megfogni az idő fel-és megfoghatatlan fogalmát. Ez eddig a kínaitól az általunk használt jelenlegi naptárig sem sikerült tökéletesen, hiszen még a mi naptárunk is a szökőév beiktatásával igyekszik utolérni a végtelent. Ám még ezzel a metódussal is el kell majd csalni egy egész napot 4782-ben, ha lesz még, akit akkoriban érdekelhet a napév és a naptár közötti 0,00031 nap, azaz napi 26 másodperc eltérés.

 

JOHN HARRISON (1693-1776)

Az egésztől a rész felé haladva a következő lépés az egy napon belüli idő mérése volt. Az ókor napórája és a középkor homokórája még nem lehetett képes megragadni az éjfél fogalmát, tehát annak a pillanatnak a jelentőségét, amikor elkezdődik a következő nap. Éjjel nem sütött a Nap, ahogy felhős időben sem, a homokórát pedig nem forgatta senki, ha már mindenki aludni tért. A folyamatos időmérésre képes mechanikus órák korszaka a kora újkorban kezdődött. Az első valóban pontos óra, amelyet nagyjából egy háromajtós szekrény méretében kell elképzelnünk, és jórészt fából készült, John Harrison brit ács(!), órásmester és feltaláló alkotása volt. Harrison későbbi, a XVIII. század húszas és hetvenes évei között már fémből készített és egyre kisebb méretű órái tették lehetővé a földrajzi hosszúsági fokok meghatározását. 

A zseniális ácsmester zsebórával is rendelkezett, mivel az ő idejére már elterjedőben volt a személyi időmérés; az első zsebórák ugyanis már a XVII. században megszülettek. 1675-ben egy Christiaan Huygens nevű holland matematikus, fizikus, csillagász és csak úgy mellesleg órásmester is, aki Horologium címmel értekezést is írt az ingaóráról, maga készítette, hajszálrugós billegővel szabályozott zsebórát szabadalmaztatott. Az általa kidolgozott és akkoriban forradalminak számító szabályozó utódait a mai karórákban is megtaláljuk. A zsebórák terjedésével kezdődött az időmérés lehetőségének „demokratizálása“, ami a divatra is kihatott – a mellényeken megjelent az órazseb. A hordozható órák térhódítása hatalmas lépés volt ahhoz képest, hogy a IX. században Nagy Alfréd, a dél-britanniai szász királyság, Wessex uralkodója (és az egyetlen britanniai király, akit a Nagy előnévvel tisztelt meg az utókor) állítólag egymástól egyenlő távolságban rovátkákat karcoltatott a gyertyák oldalába, hogy az égő gyertyán a viasz fogyásával mérhesse az időt.

Az idő folyamatos mérésére alkalmas óra tehát évszázadokig kizárólag mechanikus volt – ha nem is azonnal „svájci“. Kétségtelen, hogy a XVIII. század közepétől fokozatosan a svájci óragyártás vált a világ óraiparának viszonyítási alapjává, ugyanakkor, mint a fentiekből is kiderülhetett, nem szabad megfeledkeznünk a briteknek vagy a hollandoknak a lehetőségekhez képest pontos mechanikus órákig vezető úton mérföldkőnek számító eredményeiről, mint ahogy a XIV. Lajos hugenották (francia protestánsok) elleni intézkedései elől a svájci Jura-vidékre menekült francia órások szerepéről sem a három nemzetiségű ország óragyártásának felfuttatásában. Arról nem is beszélve, hogy a jelenkor népszerű óramárkái között olasz (Panerai), japán (Seiko, Citizen stb.), német (A. Lange & Söhne, Glashütte Original, Nomos stb.) francia (Bell & Ross, Yema stb.) és számos, más nemzethez tartozó gyártó is szerepel. Ráadásul a Glashütte városkában tömörült német óragyártás legjobbjai már a cikk elején említett Patek Philippe gyár minőségi és esztétikai standardjait közelítik.

 

GLASHÜTTE - ÓRAMÚZEUM

A mechanikus óra lelke a spirálra hajlított főrugó, vagy más néven motorrugó. Ezt húzzuk fel, pontosabban szorítjuk össze a koronával és/vagy az önfelhúzó rotorral. Ettől kezdve az a cél, hogy a főrugó ne pattanjon szét egyetlen pillanat leforgása alatt, hanem fokozatosan adja le a benne feszülő energiát. E feladat megoldása a gátszerkezetre és a szabályozóra (billegőre) hárul, ami az ugyancsak spirális hajszálrugó mint „ellenrugó“ energiáját felhasználva teszi a dolgát. Ilyenformán a mechanikus karóra működését a főrugónak és a hajszálrugónak a gátkerékből, a horgonyból és a billegőből álló részegység* által moderált párharca biztosítja, ami aztán különféle áttételeken keresztül életre kelti és szabályozza a mutatókat és az óra többi funkcióját, ha vannak ilyenek. A horgony szélesebb ágai és a ritkásan fogazott gátkerék periodikus érintkezése kelti a jellegzetes ketyegő hangot. Ám ez a hang azt is jelzi, hogy az óra működése közben szilárdtest alkatrészek lépnek interakcióba, ráadásul a fogaskerekek és a villa is a saját tengelyük körül mozognak, nem beszélve a szerkezet többi fogaskerekéről, tehát az óra készítésénél számolni kell a fizika törvényeivel. 

Az akár több száz alkatrészből álló mechanikus óraszerkezetekre hat a súrlódás, a gravitáció, a hőmérsékletváltozás, a nyomáserősség és a légköri viszonyok alakulása, ráadásul fennállhat a mágneseződés veszélye is. Mindez alapvetően befolyásolhatja az óra pontosságát, sőt, erős fizikai behatás vagy vízzel való érintkezés drámaian rövid idő alatt tönkre is teheti az órát. A mechanikus órák tervezői és készítői azon fáradoznak, hogy minél inkább semlegesítsék a fizika törvényeinek érvényesülését az óraszerkezetekben. Sajna azonban a tökéletes pontosságú mechanikus óra elkészülte valószínűleg mindaddig várat magára, amíg valaki megalkot egy olyan szerkezetet, amely kijátssza a fizika törvényeit.

Ezen a ponton még nem tudjuk, hogy én melyik oldalon állok a cikk témáját adó dilemmában, de mivel ennyi okoskodás közben magam is elfáradtam, ezt most nem is fogjuk megtudni. Viszont folyt. köv. :)

*Svájci szabad gátszerkezet billegőszabályozóval.

A CIKK MÁSODIK RÉSZE